2005. október 12.
Lehet,hogy fókaaaként kétes a megítélésem, de az biztos,hogy nincs sok ellenségem. Sőt,ami van, az is csupán a lélek nyugvó haragjától való félelem.. hogy miért? Mert boldognak lenni jó,ergo nem boldognak lenni nem jó. S így válik a 'light studies' kőszívű matematikává.
Boldogságom gyilkosa lehet tehát többrétű, érkezhet többfelől. S hogy én most miért is a magányról beszélek? Mert ez a legkínzóbb. Ez a lehető legkegyetlenebb, ami ha csak egysze is elkap sosem ereszt. Öl és pusztít: mint az egyetlen...
Az tehát bátran, kétségek nélkül kijelenthető, hogy az én achillesi egyetlen pontom, az egyetlen és feltétlen pusztítóm: a magány.
Csakhogy mi is a pusztító erő igazán? Mit takar a legfőbb rossz? Miért is áldott a féreg?
Mert ő az alfa.
MERT AZ EGYETLEN ERŐ,MELY LEGYŐZHET,NEM LEHET MÁS,MINT AZ EGYETLEN ERŐ,MELY TEREMTETT!
Lehet tehát,hogy az eredet mindenkinek más,de tudjuk róla,hogy ez pusztító,szabad erő. Tudta,hogy mikor teremtsen és tudni fogja,mikor eljő a nemes idő a szépséges pusztuláshoz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.