Szállok az éggel. Pedig távol álljon tőlem a ganja.
Olyan furcsa világ ez. Istenek jönnek meg mennek, mi meg itt maradunk. Nem, nem a szarban.
Ki ki másban. De csak egyszerűen itt. Ez a legjobb. Kicsit mi is istenekedünk, aztán elmegyünk.
Én például írtam egy novellát. A kutyát sem érdekelte. Na jó, egy kutyát érdekelt, de ez több szót nem érdemel. Majd később... Pedig szerintem fasza kis novella volt. Ha nem én írtam volna, azt mondanám róla, bárcsak én írtam volna. Mindegy is. A lényeg, hogy én is istenkedtem egy kicsit. Tollal meg papírral, mert úgy könnyű.
De most digitalizálódunk. Mégiscsak úgy isten az Isten, ha követi a kort. A kort, melyet Ő teremtett, csak elfelejtett a részévé válni.
Debil élethelyzet.
Fiúk meg lányok. Vagy nem is. Mi meg ők. Könnyű egyet alkotni?
Nem, ma már nem.
Persze én most nem nemi kapcsolatról beszélek. A barátságról.
Hogy legyen újból egy, mi már annyiszor sok lett.
Alapvető kérdésekkel kell kezdeni. Volt-e ez valaha egy? Vagy: volt-e ez valaha több?
Ehhez Istenre lesz szükség…
Ködös áprilisi reggel volt. Hűvös és nedves. A város felett lassan kezdett emelkedni a Nap. Ébredezett. Mindenki. Szokatlan volt az efféle idő ilyenkor, hisz hetek óta tűzött a Nap a városra –legyen neve San Wingo.
A hajnal varázsát valami megfoghatatlan erő szőtte át. Nem tudta senki, hogy mi lehet, de érezték: valami nem stimmel. Néhány szórakozóhelyről még kiszűrődött a basszus, de már az utcán voltak az utcaseprők, járt a troli és a villamos is, a ködön keresztül a Nap sugarai verődtek vissza a folyó vizéről.
Sok ismerős jelenet, ám mégis furcsa reggel volt.
Egy halk pukkanás, egy pillanatra mintha sötét lett volna, majd mintha nagyon világos, de az egész fel sem tűnt senkinek: biztos egy rossz szempillantás, egy messzi teherautó, egy megcsillanó fény.
Volt más furcsa is ebben a vasárnap hajnalban: a megszokott barátok ma nem buliztak, otthon pihent a boldog csapat. Mert boldog volt.
Én is a része voltam. És ez a reggel csak Tegnap volt…
Tegnap, vagy két éve, esetleg három, és még az is lehet, hogy nem is április, meg nem is ködös. Furcsa volt minden reggel, minden napfelkelte, mit külön töltöttünk.
Hisz ott voltál Te, ott volt Ő is és ott voltunk mi négyen. Néha öten-hatan, néha tízen, de volt, hogy csak ketten. És végülis mindegy is, hisz Mi voltunk…
Volt bor, meg tequila, voltak csajok meg dalok, voltak viccek meg sztorik.
Nekem még mindig furcsa minden külön töltött napfelkelte.
Egyszer megfogadtuk, hogy ilyen soha nem lesz, aztán látod, mégis.
Kérdezhetek valamit? Igazán boldog vagy? Igazán? Hogy van a csajod meg a családod? Tudod még a nevemet?
Talán igen.
Ám én most mégis kicsit Istent játszok majd. Az Öreg biztos nem haragszik meg ott fent, mindent csak a nevében teszek.
Hisz ez mégiscsak egy nyár.
Azt hiszem most alanyt váltok, és Hozzád beszélek.
Szóval, szervusz Te, Te most ezt olvasod, és tudod, hogy rólad fogok beszélni, hogy most hozzád szólok. Ha nem, akkor viszlát ennyi volt.
Tudtam, hogy tudod…
Hisz mégiscsak Te raboltad el a testet és a lelket és hoztál létre valami újat. Már nagyon régen. Ismertél, ismertelek és ismertük egymást. Néha még azért megkérdezted a nevem, én meg csak csodáltalak. Csodáltalak éveken át, múzsája voltál dalnak, kesergőnek, vitának és csókoknak.
De Te eltűntél. Rabja lettél önmagadnak, és Én is Neked. Csak más volt a börtönőr. Én képzeltem, és Te is, de nem tudtuk, ki melyiket…
Ám most itt vagyunk és csodálnod kell, mert én vagyok az Isten.
A Szakállas Nagyúr szabadságra ment, előtted áll az alfa és az omega, a kezdet és a vég.
Én.
Félsz?
Én is.
Látsz?
Én is.
Hiszel?
Én igen.
Évezredeket éltünk át egyszer egy Világban együtt és Te talán nem is tudtad. Te csak elpusztítottad a Világot, de lásd, most mégis folytatódik. San Wingoban együtt vagyunk.
Csak a szárnyak nem feltétlen a tieid.
Most talán én ragaszthatom őket vissza. De szükség lesz rád is. Nem érdekelnek a pasik, akik körülvesznek. A szárnyak, mik ezt a várost azzá teszik, ami, nem pasiktól nőnek vissza. Csak tőled…
Elkalandoztam, Hozzád szóltam. Visszatérés a mentett változathoz.
Szóval San Wingoban hajnalodott. Egyszerű vasárnap reggelre készültünk. Itt kell megjegyeznem ,hogy része vagyok az egésznek, ahogyan majd később Te is az leszel. Az a kis pukkanás –talán van, aki már nem is emlékszik-, számomra csak később vált világossá.
Reggel mindenki fölkelt és megtett amit egy vasárnap meglehet. Tanulás, meccs, családi ebéd, foci a tv-ben, aztán este esetleg egy kávé a Hrontóban. Ilyen volt egy vasárnapunk akkortájt San Wingoban. Talán még Te is emlékszel.
Az a vasárnap is valahogy így telt- a többieknek. Nekem nem. Furcsa érzésem volt egész nap. Hangok, képek, arcok és Világok hágták át az agyamat folyamatosan. Még nem fogtam fel őket. Valahogy egyetlen cselekedetemben sem éreztem magamat aznap. Tehetetlennek éreztem magam, mégis hiperaktív voltam. Valahogy, mintha kívülről –és ezáltal a legmélyebb belsőségekből- láttam volna mindent. Beleértve Önnönségemet is. Nem voltam más, csak kiszakadt tudat és cselekvő droidhalmaz. Testben, lélekben.
Isten mégis közénk került.
Akkortájt ateista voltam. Emellett a legvérmesebben egyházellenes. Ez kettővel azután volt, hogy kommunista voltam. El akarok felejteni mindent, mi 15 éves korom előtt történt... Nem veszítenék sokat.
Szóval ateista voltam, ahogyan sokan mások is közöttünk. Ashboy, zsidókeresztény volt… Dávid csillagos fitymátlansággal és nagyőssel, ezüstkereszttel a nyakában. Bob a pián, a poénokon kívül sosem hitt semmiben. Talán csak magában, és mi is nagyon benne. Imádtuk. És imádjuk most is. Ott volt még Daew, ő talán hitt Istenben., de erről sosem kérdeztem. Ő csak csajozott, de milyen nőkkel... Istennőkkel.
De mégsem Angyalokkal.
Pedig azokban nem volt hiány. Körülvettek minket, ahogyan most is.
Tudod, több, mint három év telt el azóta a vasárnap óta. Sok minden változott, én is, Te is, Ők is.
De én önmagamra leltem. Istenre leltem. Istenre leltem önmagamban. A pukkanás… Hisz Isten eltűnt! Emlékszel! Kisded lett a Világban! Hisz az Ő volt!
Hiszen Én vagyok Isten.
Te pedig az Angyalom.
Mert hogy ez az Angyalok Városa! San Wingo! A Szent Szárnyak gyönyörű városa.
Érted már? Angyal vagy! Te jó Isten, Angyal vagy!
Furcsa asszociációk ezek. Mégis igazabbak az igazaknál. Angyalok nélkül semmik vagyunk. Angyalok nélkül semmi vagyok, mert Angyalok nélkül semmi az Isten.
)